Nyolc év után új albummal jelentkezett Gereben Zita. A Catch the Feeling sokszínű zenei világában az R&B, a jazz, a blues, a rock, a pop és a neo-soul elemei keverednek. A magyar és angol nyelvű dalokból építkező anyagban az énekesnő és csapata a közös alkotás pillanatainak energiáját ragadta meg. A lemez címe így tökéletesen összefoglalja azt a szabadságot és spontán kreativitást, amely az egész albumot áthatja.
Gereben Zita a hazai zenei élet egyik legkarakteresebb női hangjaként ismert. Pályáját olyan formációk határozták meg, mint az Emil.RuleZ!, a Gringo Sztár, a Modern Art Orchestra vagy a Random Trip. Saját zenekara – Horváth „Tojás” Gábor (zongora), Tury Krisztián (gitár), Bartók Vince (basszusgitár), Gálfi Attila (dob) – jelenti számára azt a biztos hátteret, mely lehetővé teszi a kísérletezést és a személyes alkotómunkát. Bár amikor lehetett, folyamatosan koncerteztek, a 2017-es Az Én Fesztiválom óta nem jelentkeztek új anyaggal. Míg előző albumán egy tudatos koncepció mentén könnyedebb, magyar nyelvű popdalok születtek, ezúttal a számok szabadon, mindenféle műfaji megkötés nélkül formálódtak. Az album dalairól mesélt nekünk Gereben Zita.
A Catch the Feeling először egy teljesen más formában született meg, mollban, szomorkásabb hangvétellel, de aztán a munkafolyamat során átírtuk és teljesen megváltozott, végül dúros és vidám napsütéses feelingje lett.
Ez a dal tökéletesen összefoglalja azt a szabadságot és spontán kreativitást, ahogy dolgoztunk, amely az egész albumot áthatja.
Egyszerűen hagytuk megtörténni, amit éppen éreztünk és szeretünk. Nem korlátoztuk magunkat semmilyen stílushoz, csak követtük a pillanat energiáit. Ezért is választottam a Catch the Feelinget az album címadó dalának. Ezt az érzést szerettem volna megmutatni, mert úgy gondolom az egyik legjobb dolog, ha hagyjuk és engedjük is, hogy elkapjon minket az érzés, legyen szó bármiről az életben. Mutassuk meg, merjük kiadni és felvállalni az érzéseinket, és örüljünk a pillanatnak, mert sokszor a legapróbb dolgok is lehetnek a legnagyobbak.
A zenekarommal nagy rajongói vagyunk a neo soul stílusnak is, így mindenképp szerettünk volna egy ilyen dalt az új albumra. Szeretem azt a játékosságot, ami az If I Can Feel You-ban zeneileg megjelenik. A verzékben az egymásra válaszolások, kiemelten a második verzében levő basszusmozgások, futamok izgalmas lüktetést eredményeztek.
A dal bensőséges érzéseket ragad meg, melyeket mindannyian ismerünk.
A hétköznapok apró hiányérzeteit, amikor a kedvesünk nincs épp mellettünk, és a csend, illetve a megszokott rutin más árnyalatot kap. Egy történetet mesél el arról a hiányérzetről, ami nem egy drámai elszakadásról szól, hanem egy halk űrről, mely a hétköznapi pillanatok hiányában válik igazán érezhetővé. Ezt az intim hangulatot szerettük volna ábrázolni, rámutatva, hogy mennyire értékesek a legapróbbnak tűnő közös pillanatok. A dal szövegét Kész Petra jegyzi, aki több dalnál is közreműködött szövegíróként az új lemezemen.
A második lemezünkön, az Our Places albumon szerepel egy számom, Don’t You Dare to Love Me This Way címmel, amely mindig nagy sikert aratott a koncerteken, és többek között a Jazzy rádióban is sokszor felcsendült. Igazából az I Won’t Say Goodbye ennek a dalnak és a benne lévő párkapcsolati történetnek a folytatása, „második része”. A bluesos ballada hangvétel itt is domináns, mint a régi dalunkban, csak itt most nyugodtabb, hiszen már egy felnőttebb, tapasztaltabb párkapcsoltban maradásról szól, a felmerülő problémák ellenére.
A Csinipapa egy táncosabb hangvételű karakterdal, amely kedvesen, viccesen, de görbe tükröt tart az „elfoglalt üzletembereknek”.
Imádom a szofisztikáltabb rockzenét, többek között John Mayer is nagy kedvencem. Egy igazi amerikai ízű, „kamionos-országutas-benzinkutas” feeling volt a szemünk előtt, amikor a You Wanna Make Me Feel megszületett. Egyike volt annak a 2-3 dalnak, amit már a lemez megjelenése előtt színpadra vittünk. Annyira jó érzés volt megtapasztalni, hogy a közönségből is milyen energiákat szabadított fel. Ez az energia, a felszabadult érzés a lemez felvétele közben is végigkísért minket.
A When the Sun Goes Down című epikus ballada volt az első dal, amit megírtunk az albumra. Itt mindenképp szeretném megemlíteni Horváth „Tojás” Gábort, akivel ezúttal is közösen írtuk a dalokat. Amellett, hogy a zenekarom zongoristája, a zeneszerzésben is kulcsszereplő. A ballada műfaj nagyon közel áll hozzám. Érzékeny típus vagyok, és valahogy emiatt a balladák is mindig gyorsan kigurulnak belőlem. A korábbi lemezeken is, már-már hagyományszerűen, mindig szerepel egy ilyen karakterű dal – viccesen mondhatnám, hogy ez egy ilyen zitás „védjegy”.
A Free szinte egy zenekari próbán lévő jamből, improvizációból született. Mi mindannyian a jazzből jövünk, nekünk ez hazai terep, van benne egy hosszabb gitárszóló és egy zongoraszóló is. Nem nagyon kötöttük magunkat a konvenciókhoz: bár popos hangvételű kompakt lemezt készítünk, nekünk ebbe is beleférnek az improvizációk. Ez a szabadságérzet, játékosság, önfeledt együttzenélés, ami megjelenik a Free-ben.
A Deepwater a túlterheltségről, a saját félelmeinkkel való szembenézésről, az önelfogadás és gyógyulás útjáról szól, amelyben a víz alatti merülés nem fenyegetést, hanem felszabadító és tisztító élményt jelent. Én amúgy is nagyon kötődöm a vízhez, kicsi koromtól kezdve fontos szerepet játszik az életemben. Lenyűgöz az ereje, a hullámzás érzete, a lebegés varázsa. Amikor ezt a dalt írtuk, feltűnt, hogy egy
kicsit olyan hangulatot áraszt, mintha egy James Bond-film főcímdala lenne.
Mindannyian nagy filmrajongók vagyunk, ezért a dal végső hangszerelésében, hangzásában erre rá is erősítettünk: ez lett a mi film nélküli James Bond-dalunk. Zeneileg a kontrasztokra épít, a versszakokat halkabbra, intimebb, nyugodt hangvételűre írtuk, hogy a hallgató azt érezhesse, hogy a felszín alatt lebeg. A refrén pedig energikus, hangosan kirobban, mint egy váratlan áramlat, amely magával sodor és megtisztít. A Deepwater a tenger és a víz szimbolikáján keresztül egy belső, lelki utazást ír le, amelynek központi témája az önmagunkkal való küzdelem, a túlvállalásból fakadó szorongás és a mély érzelmekbe való alámerülés.
A Summertime Blues egy kedves hangulatú dal, a szövegből még akár egy szerelmes dalra is következtethet a hallgató, de valójában a gyermekvállalásról és annak minden apró kis rácsodálkozó öröméről szól, ahogy ott van veled, melletted, és minden pillanatát végigkíséred. A dal szövegét Szalai Tamás jegyzi, akivel már előző lemezeimen is dolgoztam; örülök, hogy ez a mostani albumon is folytatódott.
A Még Nem Késő a rohanó hétköznapokról, és elvárásokról szól, melyek mindannyiunk életében megjelennek – mindezt mégis egy laza köntösbe bújtatva. Egy funk-pop dal született, amiben felcsendül egy szuper basszusgitár szóló is. Fontosnak tartottam, hogy most is szerepeljenek magyar dalok az új lemezen. Míg az első két albumunknál angolul íródtak a szövegek, a harmadik, Az Én Fesztiválom korong egy új fejezetet nyitott – ott minden dalom magyar szöveggel született. Mindkét nyelv nagyon közel áll hozzám, nem is tudok dönteni, melyiken szeretek jobban énekelni, hiszen mindkettő más érzéseket indít meg bennem, és zeneileg is más kihívásokat rejt magában.
Az Azok a Régi Szép Idők egy igazi zenei időutazás lett a nyolcvanas évek világába. Egy általános iskolai szerelem történetét meséli el, és nemcsak hangzásában, hanem szellemiségében is visszarepít minket abba a korszakba, amikor minden egy kicsit egyszerűbb, de talán őszintébb is volt. Szerelmi történet, annak minden bájával, naiv őszinteségével és nosztalgiájával.
Az időutazást szerettük volna stilisztikailag, hangzásban és hangszerelésben is megjeleníteni.
Mi akkor voltunk gyerekek, és nagyon jól ismerjük ezt a korszakot zeneileg is: az akkordmenetek, a hangulat, minden belénk ivódott. A dalszöveg olyan apró, mégis meghatározó részleteket idéz meg, mint a szegfű, a táskarádió vagy az akkori balatoni életérzés, amelyek generációk közös emlékeiben élnek tovább. Ennek a dalomnak a szövegét Lombos Márton írta, akivel már az Az Én Fesztiválomon is dolgoztam együtt. Nagyon szeretem, amilyen képekben gondolkodik.
Zeneileg a dal hű marad a korszak jellegzetes synthwave pop hangzásához.
A fénylő szintetizátorok, a pulzáló ritmusok és a finoman hullámzó akkordmenetek mind a ’80-as évek esszenciáját hozzák vissza, a végén pedig egy dögös gitárszóló zárja le a számot, amely méltó főhajtás a kor ikonikus zenei világa előtt. Az Azok a régi szép idők egyszerre nosztalgikus és friss: nemcsak azokhoz szól, akik átélték a ’80-as éveket, hanem azokhoz is, akik most fedezik fel újra annak varázsát.
Gereben Zita 2026. április 15-én az Opus Jazz Clubban koncertezik. Ezen az estén már az új album dalai is hallhatóak lesznek.
Gereben Zita: Catch the Feeling, 2025.
Borítókép és fotó: Vágó-Máth Szilvia
